Ezer Lámpás Éjszakája Budapesten
2017. május 29. írta: BoldiG

Ezer Lámpás Éjszakája Budapesten

gyerekek-rendorseg-police-hu.jpg

 

Az Eltűnt Gyermekek Világnapjához kapcsolódóan hetedik alkalommal rendezték meg az Ezer Lámpás Éjszakája jótékonysági koncert- és programsorozatot. Budapesten az 56-osok terén idén is több ezer érdeklődő volt kíváncsi a programra.

gyerekek-rendorseg01-police-hu_jpg.png

A társadalmi kezdeményezéshez csatlakozva a BRFK Bűnmegelőzési, Közlekedésrendészeti, valamint a Bűnügyi Technikai Osztályának munkatársai is bemutatkoztak a rendezvényen, akik munkáját a BRFK Közösségi Szolgálatos diákjai is segítették.

Színes és érdekes programokkal várták a rendezvényre látogatókat, akik felülhettek egy rendőrségi motorra és bepillanthattak a „helyszínelős autóba” is. A bűnmegelőzési pontnál  a látogatók kézbe vehették és felpróbálhatták a rendőrségi felszereléseket, megismerhették, hogy  "készül" a tenyérlenyomat, vagy milyen érzés a részegszemüvegben a közlekedés. A kisgyermekeket  érdekes bűnmegelőzési foglalkoztatók várták, a nagyobbak tesztelhették tudásukat a Drog-kvíz kitöltésével.

A fővárosi lakosok prevencióval kapcsolatos kérdéseikkel bátran és bizalommal fordultak a rendőrség munkatársaihoz a helyszínen.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr1212547721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása