A májusi eleji kormányülésen véglegesen eldőlt: az Olof Palme ház néven ismert régi Műcsarnokból a millenniumi idők hangulatát megidéző luxusétterem és bérelhető rendezvényközpont lesz az idén megkezdődő felújítás után.

A főbejárat visszakerül az eredeti helyére, a volt Petőfi Csarnok felé néző oldalra, ahol egy rózsakertet is kialakítanak a tervezők. Bár meglepő hasznosítási módnak tűnik egy múzeumépületből éttermet kialakítani, az ötlet nem új, 120 évvel ezelőtt már kitalálták- írta az ujjealigetben.blog.hu

Hogy végül nem sikerült véghezvinni, annak megint a város és az állam ádáz vitája volt az oka. A jelenlegi írásnak nem tárgya azt a mára már közismert tényt taglalni, hogy a Pfaff Ferenc által tervezett épület múzeumi célra mindig is alkalmatlan volt mérete és a szűk kiállítóterek miatt.

Pedig kétszer is próbálták ilyen célra hasznosítani, az 1885-ös Országos Általános Kiállításon képzőművészeti kiállítótér, a XX. század első évtizedében pedig a mai BTM elődje, a Fővárosi Múzeum kapott helyet az épületben, mely eleve tartós anyagokból, állandó kiállítási helyszínnek épült.Az előterjesztést a közgyűlés 1890 nyarán megszavazta, annak ellenére, hogy már az asztalon feküdt a vallás-és közoktatásügyi miniszter leirata a tanácshoz.

A minisztérium azt szerette volna, ha a főváros ingyen rendelkezésre bocsátja a csak néhány éve megvásárolt épületet azért, hogy abban a Várbazárban méltatlan körülmények között tengődő Történelmi arcképcsarnokot helyezhessék el.

Indoklásnak elég volt annyi, hogy a fővárosnak nagy erkölcsi haszna származna az arcképcsarnok bemutatásából, a minisztérium viszont sajnos nem tud fizetni egy petákot sem azért az épületért, melyért nem régen kapott 100 000 Ft-ot, épp a fővárostól. A miniszter azt sem mulasztotta el megemlíteni, hogy pazarlás lenne a kultúra céljára emelt épületben nyári vendéglőt üzemeltetni.

Az elfogadott közgyűlési határozat aztán újabb ingerült leirat szövegezésére késztette a minisztert, melyben egyenesen a közgyűlési határozat megsemmisítésére szólítja fel a fővárost.

A leiratban csak úgy röpködnek a megfellebbezhetetlen erkölcsi ítéletek, és a nyomásgyakorlás már megszokottnak számító szóvirágai: a főváros nem pártolja a kultúrát, végromlásba dönti a páratlanul értékes arcképcsarnokot, eltékozolja a rábízott (valójában jó áron megvásárolt) kulturális vagyont, eredeti rendeltetésétől eltérően nyári vendéglőt akar üzemeltetni egy képcsarnokban.

Arra nem tér ki a miniszter, hogy a főváros napi áron megvette az épületet, amely eleve alkalmatlan volt műcsarnoknak, így más műfajú hasznosítás mellett döntött, amely a várost bevételhez is juttatta volna.A történet folytatása állam és főváros viszonylatát tekintve szokványosnak mondható, akár napjainkban is játszódhatna.

A közgyűlés - nem akarván magára venni a  miniszter vádjait - visszavonta az ominózus határozatot, és döntött a Történelmi arcképcsarnok befogadásáról. A feltételeket aprólékosan kidolgozták, de itt is buktak az üzleten: a vételár 4%-át kérték éves bérleti díjként a minisztériumtól, de végül csak 2%-ban, azaz évi 2000 Ft-ban tudtak megállapodni. 1893-ban a fővárosi lapok arról számolnak be, hogy a minisztérium akadékoskodása miatt a bérleti szerződést még mindig nem írták alá, a minisztérium eddig egy fillért sem fizetett, noha időközben már a Királypavilonra is igényt tartottak.

Címlapfotó:ujjealigetben.blog.hu

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!