JÓ HÍR: Több pénzt kapnak a zuglói közmunkások, ha munkát találnak a versenyszférában
2018. október 28. írta: Cseri Pali

JÓ HÍR: Több pénzt kapnak a zuglói közmunkások, ha munkát találnak a versenyszférában

kozmunkas_1.jpg

A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában - mondta el Varga Mihály az MTI-nek.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45 600 forintra emelkedik, így még jobban motiválhatják a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, sokkal magasabb bérezés mellett találják meg a boldogulásukat.

A Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el, ezzel is elősegítve a teljes foglalkoztatás elérését -

A program keretében elhelyezkedési juttatást biztosítanak, a támogatás ösztönzi a közfoglalkoztatottat, aki a versenyszférában történő elhelyezkedése esetén pluszjuttatásban részesül mindaddig, amíg a közfoglalkoztatási szerződése le nem járt volna.

A támogatásra az a közfoglalkoztatott is jogosult lesz, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt, ez 2000 forint pluszjuttatást jelenthet naponta.

(mti)

 

A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr4914328339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása