KARÁCSONYI AJÁNDÉK: ITT A KIRÚGÁSI LISTA A KÖZSZFÉRÁBAN: ezt tette közzé a kormány
2018. október 30. írta: BoldiG

KARÁCSONYI AJÁNDÉK: ITT A KIRÚGÁSI LISTA A KÖZSZFÉRÁBAN: ezt tette közzé a kormány

tuzson_hirtv.jpg

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint összesen 6810 főt - a minisztériumok állományából 2600, míg a háttérintézményektől 4210 embert - kell elbocsátani.

Az előbbi körben az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezet 517 fővel, míg az utóbbiban az emberi erőforrások miniszterének irányítása vagy felügyelete alá tartozó szerveket éri a legnagyobb érvágás 2250 fővel - írta meg a napi.hu

A határozat bevezetője szerint csak a szükséges létszámnak kell dolgozni a központi közigazgatásban, de magasabb bérért akarnak adni a maradóknak.

Az elbocsátások dátuma 2018. december 31., szóval nem mindenkinek lesz kellemes a karácsonya.

A határozat melléklete tartalmazza, hogy a tárcák között miként oszlik meg a 2600 fős elbocsátás.

Ez az alábbi listát takarja:

Agrárminisztérium 252, Belügyminisztérium 401, Emberi Erőforrások Minisztériuma 342, Honvédelmi Minisztérium 53, Igazságügyi Minisztérium 181, Innovációs és Technológiai Minisztérium 517, Külgazdasági és Külügyminisztérium 364, Miniszterelnöki Kabinetiroda 10, Miniszterelnökség 162, Pénzügyminisztérium 318 fő.

A másik melléklet a tárcákhoz tartozó háttérintézményekből történő elbocsátottak létszámát tartalmazza. A 4210 fő megoszlása a következő: agrár tárca 430, emberi erőforrás 2250, innováció és technológia 290, külügy 20, Miniszterelnökség 245, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 21, pénzügy 954.

Egy másik határozatban a kormány - azonnali hatállyal - felhívta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy dolgozzon ki támogatási programot a kormányzati létszámcsökkentéssel érintett személyek vállalkozóvá válása érdekében.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr4514334569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása