SZIGORÍT A MÁV! Hétvégétől máshogy vonatozunk: bizonyos jegytípus csak 4 óráig lesz érvényes
2018. december 04. írta: Cseri Pali

SZIGORÍT A MÁV! Hétvégétől máshogy vonatozunk: bizonyos jegytípus csak 4 óráig lesz érvényes

vonat_1.jpg

Karácsony előtt megújítja – részben szigorítja – utazási feltételeit a MÁV. A szokásos ünnepi családlátogatásra, hazalátogatásra készülőknek érdemes átgondolniuk, mikor veszik meg jegyüket. Figyelembe kell persze azt is venni, az ünnepek környékén miként járnak a vonatok. Az új rendszer a decemberi menetrendváltozással lép életbe.

Szokás szerint az év végére változik a MÁV menetrendje. Ezúttal azonban egyúttal az utazási szabályzatot is átalakítják. A legfontosabb újdonság, ami a decemberi menetrendváltozással, december 8-ától életbe lép, hogy az eddigieknél rövidebb ideig, mindössze 4 óráig lesznek érvényesek a 100 kilométernél rövidebb utazásra szóló jegyek. A módosítást a MÁV azzal indokolja, hogy az ilyen utakon a kalauzok nem tudják minden esetben kezelni a jegyeket. Emiatt elterjedt a bliccelés egy sajátos formája.

Sokan az ilyen rövidebb utakon igyekeznek kicselezni a kalauzt, majd kezeletlen jegyüket visszaváltják azzal, hogy nem használták fel. Mint a MÁV honlapján megjelent közleményében írja, ez különösen a budapesti elővárosokban és a Budapest–Vác–Szob vonalon, főleg nyaranta pedig a Budapest–Székesfehérvár vonalon öltött már egyre aggasztóbb méreteket.

A vasúttársaság előzetes felmérése szerint a módosítás a tipikus utazások esetében nem okoz különösebb kényelmetlenséget: például a reggel 7 órakor vett, 100 kilométernél rövidebb útra szóló jegy 11 óráig felhasználható, viszont az utas délután – munkából, iskolából – visszatérve még akkor sem tudja visszakérni a jegy árát, ha sikerült a kalauzt ügyesen elkerülnie. A legtöbben ugyanis – különösen az ilyen rövid távolságokon – közvetlenül utazás előtt veszik meg a jegyüket, de azoknak sem okozhat gondot az utazási időpont pontosabb megjelölése, akik elővételben vásárolnak.

Nem vicc: elnézőek lesznek csigatempó esetén

Azoknak tehát, akik például a karácsonyi utazás előtt így veszik meg a jegyet, pontosabban meg kell tervezniük utazásukat, hogy az az utazás alatt végig érvényes legyen. A december 8-ig elővételben megváltott jegyek még a régi szabályok szerint, hosszabb ideig használhatók fel, de visszaváltásuknál december 9-i országos menetrendváltástól már az új szabályok lesznek az érvényesek.

Ha valaki mégsem utazik, az érvényesség kezdete után csak a kiindulási állomáson kérheti a jegy árának visszatérítését (kivéve, ha az utazás forgalmi akadály miatt hiúsul meg). Noha meglehetősen abszurd, hogy a 21. században még létezik ilyen, a MÁV-START szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy „utasbarát módon”, rugalmasan fogja kezelni a 100 kilométer alatti, 4 órásnál hosszabb – elsősorban regionális vasútvonalakat érintő – utazások ügyét. A már megkezdett vonatút a végcélhoz közvetlenül közlekedő vonaton az érvényesség lejárta után is befejezhető lesz. Tehát elegendő lesz az érvényesség 3. órájának 59. percében átszállni az utolsó, már közvetlenül a célra tartó vonattal.

A jövőben nem csak visszaváltani, hanem cserélni is lehet a már megváltott vonatjegyet. Ez megkönnyíti az adminisztrációt, ha valaki elővételben megvett jegyét nem az eredetileg tervezett időpontban akarja felhasználni. Ha az utas a jegye árának visszatérítésekor új jegyet is vásárol, akkor elegendő a különbözetet megfizetni. Ha viszont az új jegy kevesebbe kerül a réginél, annak a teljes árát kezelési költség nélkül visszakapja. A legfeljebb 100 kilométer távolságra kiadott jegy az érvényességi idején belül, a rajta feltüntetett kiindulási állomáson, a hosszabb távolságra szólóak esetében a cserét a menetjegy érvényességének legfeljebb első napjáig lehet kezdeményezni.

Nem szállítható ingyen a nagymamamának a járókeret, a kerekesszék

Az új jegyértékesítő automatákban, interneten, illetve Vonatinfóban a jegy automatikusan a kiválasztott vonat elindulásától érvényes. Az e-vonatjegy csak az érvényesség megkezdése előtt legkésőbb 1 órával, az interneten vagy a Vonatinfó alkalmazásban, online váltható vissza. Az automatáknál vett jegy viszont érvényességének a végéig: kinyomtatás előtt online, kinyomtatás után a pénztárban vásárolt jegyekhez hasonlóan. Az online visszaváltásnál kedvezőbb a kezelési költség.

Más szabályok is szigorodnak. A vonatpótló autóbuszon előzetesen eddig sem lehetett ülőhelyet biztosítani, mostantól ez a csoportokra is érvényes. Újonnan került be, hogy beteg, fertőző kutya, élőállat a vonaton nem szállítható. Pontosították, hogy az utastérbe bevihető összecsukott, becsomagolt roller, vagy akár kerékpár. Kerekesszéket és más, a mozgást segítő eszközt (mankót, járókeretet) az új üzletszabályzat szerint viszont csak az arra rászoruló utas szállíthatja díjtalanul. Az a rokon tehát, aki ilyesmit szerezne be, nem viheti azt díjmentesen a vonaton.

(azénpénzem)

 

A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr9114425538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása