A TOLVAJLÁS SZERELMESEI: Egy zuglói zálogházat akart kirabolni  a betörőpáros
2018. december 08. írta: Cseri Pali

A TOLVAJLÁS SZERELMESEI: Egy zuglói zálogházat akart kirabolni a betörőpáros

A nyomozók egy XIII. kerületi lakásnál fogták el a betörőpárost.

Az 54 éves budapesti B. László és társa, a 37 éves hajdúdorogi R. Viktória 2018. október 5. és október 6. között megkísérelt betörni egy zuglói zálogházba úgy, hogy a mellette lévő üzlet ajtaját befeszítették. Azt tervezték, hogy ott megbontják a két üzlet közös falát, de megzavarta őket a szemközti buszmegállóban várakozó utas, ezért inkább elmenekültek a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították az elkövetőket és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve B. Lászlót 2018. december 3-án reggel Budapest XIII. kerületében, a Reitter Ferenc utcában elfogták, majd R. Viktóriát is, a férfi angyalföldi lakásán.

A zuglói nyomozók a nőt és a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, amely során B. László további öt betörést ismert be. A bűncselekményeket a XIII. kerületben követte el, és többek között étterembe, valamint dohányboltba is betört. Ezek közül egy alkalommal R. Viktória is elkísérte, aki figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését. Velük szemben az eljárást a XIV. kerületi Rendőrkapitányság folytatja le lopás bűntett kísérlet elkövetése miatt.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr4814459526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.