JÖNNEK A KORMÁNYTÓL FÜGGŐ BÍRÓSÁGOK! Ma szavaznak erről is
2018. december 12. írta: Cseri Pali

JÖNNEK A KORMÁNYTÓL FÜGGŐ BÍRÓSÁGOK! Ma szavaznak erről is

birosag2.jpg

Várhatóan ma megszavazza a parlament a közigazgatási bíróságokról szóló, Semjén Zsolt által beterjesztett törvényjavaslatot, ezzel pedig minden akadály elhárul az elől, hogy a 2019-től a kormányzatnak fontos ügyekben már egy külön bírói szervezetrendszer döntsön, olyan bírókkal, akik teljes egészében a kormánytól, ezen belül is az igazságügy-minisztertől függnek.

Ezzel a gyakorlatban megszűnik a magyar államigazgatás bírói ellenőrzése, hiszen, ha valakinek gondja van a kormány által irányított szervek valamilyen döntésével, a jövőben csak olyan bíróságnál keresheti az igazát, amik szintén a kormány befolyása alatt állnak.

A törvény minden magyar ember életét befolyásolja, hiszen rengeteg élethelyzetben kerülünk kapcsolatba az állam valamelyik hatóságával, adót fizetünk, ingatlant vásárolunk és adunk el, építkezünk, autót veszünk, céget üzemeltetünk, rendőrségi bírságot fizetünk. Ezekben az ügyekben a közigazgatási bíróságok felállása után egy kicsivel kevésbé leszünk majd biztonságban az állammal szemben. De ezeken túl a jövőben nehezebb lesz megtámadni a Magyar Nemzeti Bank vagy a Gazdasági Versenyhivatal döntéseit, és a sztrájkokról, tüntetésekről, de a választásokkal és a közbeszerzésekkel kapcsolatos problémákról is a közigazgatási bíróságok döntenek majd.

A törvény legtöbbet kifogásolt eleme, hogy a közigazgatási bíróságok bíráinak kinevezéséről és előléptetéséről a javaslat szerint az igazságügyi miniszter dönt majd. Igaz, a bíróságok függetlenségét elvben biztosító Országos Közigazgatási Bírói Tanács rangsorolja majd a bíráknak jelentkezőket, a szervezet döntését a miniszter bármikor megváltoztatja, ebben nem korlátozza semmi. Ezen kívül az igazságügyi miniszter gyakorolja majd a munkáltatói jogokat a közigazgatási törvényszékek elnökei felett, ő határozza meg a közigazgatási bíróságok bíráinak és igazságügyi alkalmazottainak létszámát, intézi a bírák vagyonnyilatkozataival kapcsolatos feladatokat, és befolyással van a közigazgatási bíróságok számára elkülönített költségvetési források fölött is.

A kritikusok szerint a törvénytervezetből az is kiolvasható, hogy a kormány igyekszik minél hamarabb kiszorítani a rendszerből a régebben kinevezett, tapasztalt és esetleg a kormányhoz nem feltétlenül hű bírákat, az ő helyeiket pedig fiatal, akár bírói tapasztalattal sem rendelkező, de kormányhű káderekkel töltenék fel.

Ez a szándékot igazolhatja, hogy a javaslat szerint a bírói tapasztalat mellett a közigazgatási bírók kinevezéskor beszámítható az államtitkári, a minisztériumi főosztályvezetői vagy akár a parlamenti képviselői tapasztalat is.

A közigazgatási bíróságok vezetőinek kinevezésekor pedig az igazságügyi miniszter még meghallgatásokat is tarthat, de igaz, meghallgatja az Országos Közigazgatási Bírói Tanács véleményét is.

A kormány 2012-ben már megpróbálkozott hasonlóval, akkor a nemzetközi és hazai tiltakozás visszarettentette őket. Az azonban évek óta nem titok, hogy a kormány átalakítaná a bírói szervezetet, az elmúlt 8 évben több kormányzati és fideszes politikus nyíltan kritizálta a bíróságokat, mikor azok nekik nem tetsző döntéseket hoztak, az utóbbi években pedig a fideszes médiában is elszaporodtak a kormánnyal nem szimpatizáló bírákat mocskoló, lejárató cikkek.

(444)

 

A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr10014473436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása