ZAVAR AZ ERŐBEN: Sok friss nyugdíjas hatalmas késéssel kapja meg a nyugdíját
2019. február 27. írta: Cseri Pali

ZAVAR AZ ERŐBEN: Sok friss nyugdíjas hatalmas késéssel kapja meg a nyugdíját

nyugdij.jpg

Többen jelezték, hogy bár az év elején nyugdíjba vonultak, még egyetlen forint járandóságot sem fizettek ki számukra. Az Azénpénzem.hu látott olyan határozatot, amiben döntést csak április közepére ígértek.A pénzügyi portálnak több olvasó azt jelezte, hogy a nyugdíjfolyósítónál négy órát meghaladóan várakozott. Az Azénpénzem.hu is úgy találta, hogy a Fiumei úton mindössze néhány ügyintéző foglalkozik ugyanis a beadványokkal, így hiába nincs tömeg, nagyon sokáig kell várakozni. Mindenképpen érdemes tehát igénybe venni az online időpontfoglalás lehetőségét.A frissen nyugdíjba vonulókat év elején még sokkal kellemetlenebb meglepetés érheti. Az előírások szerint ugyanis a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért keresetet, jövedelmet az országos nettó átlagkereset egyes években bekövetkezett növekedését alapul véve kell a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez igazítani. Ezt nevezik valorizációnak. A szorzószámok összegét évente módosítják.

Ilyenkor csak feltételes módon állapítják meg a várható járandóságot, mivel a nettó átlagkereset-növekedés tényadatát a KSH februárban teszi közzé, és ennek alapján hirdeti ki a kormánynak a tárgyévi nyugdíj megállapításhoz tartozó szorzószámokat. Ez idén márciusban várható.

Az Azénpénzem.hu-nak egyik olvasója jelezte, hogy januári kérelmére a napokban kapott ajánlott levelet a kincstártól. Az úgynevezett függő hatályú végzésben azt írták, hogy amennyiben a nyugdíjbiztosítási igazgatósági szerv 2019. április közepéig érdemben nem dönt, akkor 10 ezer forintot kap.

A Magyar Államkincstárnál a portál érdeklődésére azt mondták, hogy az áprilisi határidő nem jelenti azt, hogy addig ne kapna az érintett nyugdíjat. A szokásos eljárás az, hogy az év elején nyugdíjba vonulók is kapnak legalább egyhavi ideiglenes ellátást. Ez attól ideiglenes, hogy még nem az idei szorzószámok alkalmazásával készült. Áprilisra azonban már a végleges nyugdíj-megállapítás is lezárul. Onnantól pedig havonta érkezik a járandóság.

(napi)

A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr5714658019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása