DURVA NAPJAI LESZNEK A ZUGLÓI FEJFÁJÓSOKNAK! Kemény lehűlés jön, kitart a hétvégéig
2019. április 09. írta: BoldiG

DURVA NAPJAI LESZNEK A ZUGLÓI FEJFÁJÓSOKNAK! Kemény lehűlés jön, kitart a hétvégéig

lehulaz_idojaras-24-hu.jpeg

Holnap a Dunántúlon és északon jellemzően erősen felhős lesz az ég, de az Alföldön a nap első felében még szakadozottabb lesz a felhőzet.

idojaras0410.png

Délutántól kezdve azonban fokozatosan mindenütt beborul az ég. Kora délutánig inkább csak a Nyugat-Dunántúlon lehet eső, illetve északkeleten záporok, majd délutántól dél felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben meg is erősödik. Átmeneti szélerősödés emellett zivatarban is lehetséges. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 16 és 22 fok között alakul, de délkeleten 23, 24 fok is lehet. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon ennél több fokkal hűvösebb lesz, a nyugati határvidéken csak 10 fok közeli csúcshőmérséklet valószínű.

idojaras0411.png

Csütörtökön az előrejelzés szerint erősen felhős vagy borult lesz az ég, és az ország túlnyomó részén várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Többfelé kiadós mennyiségű csapadékra van kilátás. Az északi, északkeleti szél megélénkül, több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon többnyire 6 és 10, a középső országrészben 11 és 15, keleten 16 és 19 fok között alakul.

idojaras0412.png

Péntekre beborul az ég. Az ország túlnyomó részén eső, zápor várható. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 14 fok között alakul, kelet felé haladva lesz egyre melegebb.

idojaras0413.png

Szombaton erősen felhős vagy borult időre van kilátás, nyugaton elszórtan, keleten több helyen várható eső, zápor. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között várható.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen várható eső, zápor. Az északias szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr10014751743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása