MEHET A LECSÓBA A VÁLLALATI ÜDÜLÉS: Újabb szerzett jogukat vesztik el a dolgozók
2019. május 14. írta: Cseri Pali

MEHET A LECSÓBA A VÁLLALATI ÜDÜLÉS: Újabb szerzett jogukat vesztik el a dolgozók

ceges_udulo.jpg

Egyre jobban háttérbe szorul a céges kedvezményes üdülés lehetősége, a vállalatok eladják üdülőiket, így a munkavállalók örökre elvesztik ezt a jogukat.

A rendszerváltás nemcsak a szakszervezeti üdültetést vitte zuhanórepülésbe, a bajba került vállalatok is sorra szabadultak meg nagy értékű üdülőiktől - írja a Népszava. A legutolsó ismert adat szerint 2018-ban már csak 343 céges pihenőhelyet tartott nyilván a KSH, ezekben összesen 11 620 férőhely volt. Az utóbbi két évben több mint háromszáz férőhely szűnt meg.A kegyelemdöfést tavaly adta meg a kormány a céges üdülőknek, amikor 2019-től a béren kívüli juttatási csomag nagy részének, benne a saját dolgozó saját szálláson való üdültetésének lehetőségét is kivette a kedvezményesen adózó körből. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara egyik elemzése szerint a munkaadót és a munkavállalót sújtó közterhek együtt már 81,95 százalékos elvonást jelentenek a vállalati üdülő igénybevételekor, ami sokak szerint egyet jelent ennek a lehetőségnek a felszámolásával.Legutóbb a Zalai Munkástanácsok figyelmeztetett erre egy drámai hangú felhívásban. "A vállalati üdülést az tette mindenekelőtt népszerűvé, hogy kedvezményes volt. A kedvezményes vállalati üdülés szerzett jog, amit megvonni nem éppen ízléses megoldás. Piaci értéken nem veszik igénybe a munkavállalók a vállalati üdülőket" - fogalmaztak az érdekvédők.

(napi)

A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr3614825942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása