Már megint újabb autóroncs “ékesíti” kerületünket. Miért Zuglót nézik roncstemetőnek?
2018. április 27. írta: Cseri Pali

Már megint újabb autóroncs “ékesíti” kerületünket. Miért Zuglót nézik roncstemetőnek?

mercedes-sprinter-hulladekvadasz-hu.jpg

Egy Mercedes Sprinter típusú kisbusz, egy újabb hátrahagyott roncsautó Zuglóban, a   Fráter György utca és Kupa vezér útja kereszteződésénél. - írja a hulladekvadasz.hu

A hozzájuk bejelentést küldő, nyomozást végzett a már útakadályként veszteglő kisbusszal kapcsolatban.

Szinte mindent leír, amit meg lehet tudni. Érdekes egy história ez. Korábban többször is írtak arról, hogy Zugló autóroncs temetővé vált. S ezt azzal tudják alátámasztani, hogy az országból innen érkezett eddig a legtöbb magára hagyott gépjárművel kapcsolatos bejelentés honlapjukra.

A bejelentés szövege a következő:

“Kedves Hulladékvadászok! Kb. háromnegyed éve leparkoltak és hátrahagytak egy roncsautót. Azóta az autó nem mozdult. A rendszám le van szedve, és az egyik a szélvédő mögé van helyezve az egyik. Az itt lakókkal már próbáltunk más fórumon megoldást találni, de egyelőre csak falakba ütköztünk. Az autó nem a környéken lakóké.

Amire eddig jutottunk: Az autón található cégnév és telefonszám. A cég már nem létezik, a telefonszámon egy készséges hölgy tájékoztatott minket, hogy az autót kb. 10-11 éve adták el. Már nem tudják kinek, a papírok nincsenek meg. Rendőrség talán tudja, nekünk információval nem szolgálnak.

Az autó nincs forgalomban

Rendszám: GGU-716

Gyártmány: MERCEDES

Típus: SPRINTER 312D KA

Szin: FEHÉR

A jármű körözés alatt áll? NEM

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás adatai: A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) állásfoglalása alapján adat nem adható ki.

Forgalmi adatok: –

Egyéb: A lekérdezett jármű nincs forgalomban

Csatolok fényképeket. Pontos helyszín: Bp., XIV., Fráter György utca és Kupa vezér útja kereszteződés. Kérem segítsenek az ügy előremozdításában és rendezésében. Köszönöm.”

A Hulladékvadászok a  Mercedes Sprinter típusú gépjárművel kapcsolatos bejelentést továbbítják az illetékes önkormányzatnak.

hulladekvadasz.hu/

(fotó: hulladekvadasz.hu)

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr2513873558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása