ZUGLÓ KÖZEPESEN VESZÉLYES KERÜLET: A gyilkosság, rablás és lopás tekintetében
2019. április 25. írta: Cseri Pali

ZUGLÓ KÖZEPESEN VESZÉLYES KERÜLET: A gyilkosság, rablás és lopás tekintetében

kes.jpg

2018-ban - folytatva az elmúlt évek trendjét - tovább csökkent a bűncselekmények, illetve ezen belül is a kiemelt (súlyos) bűnesetek száma Magyarországon - derült ki a Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) legfrissebb adataiból. A közbiztonsági helyzet látványos javulása ellenére vannak olyan részei az országnak, ahol tavaly az átlagnál sokkal több súlyos bűneset történt. Melyek voltak a legbiztonságosabb 50 ezer fő feletti városok 2018-ban? Mi a helyzet az egyes budapesti kerületekkel? Lakosság arányában mely településeken volt tavaly a legtöbb bűncselekmény?

2018-ban folytatódott a bűnesetek számának csökkenése Magyarországon, legalábbis ez olvasható ki a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) legfrissebb, 2018-as adataiból. A PRE-STAT 2010-ig visszamenőlegesen tartalmaz adatokat: akkor összesen mintegy 430 ezer bűnesetet regisztráltak a hatóságok, tavaly viszont már "mindössze" 185 ezret, miután 2017-hez képest 30 ezerrel tovább csökkent a számuk.

A közbiztonsági helyzet javulása a súlyos, vagyis az úgynevezett kiemelt bűncselekmények esetében is látványos volt. Kiemelt esetnek tekintendő az emberölés, testi sértés, kiskorú veszélyeztetése, embercsempészés, garázdaság, önbíráskodás, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, lopás, rablás, kifosztás, zsarolás, rongálás, orgazdaság, illetve járműlopás. Ezek száma 2010-ben még 240 ezer felett volt, tavaly viszont 100 ezer alá esett.

Abszolút számosságát tekintve természetesen Budapest az első, relatív pozíciója alapján pedig a második legveszélyesebb volt.

Óriási különbségek az egyes budapesti kerületek között

bunozes2.png

 

Bár összességében Budapest a veszélyesebb városok közé tartozik, az alábbi táblázatban látszik, hogy a kerületek között nagy különbségek vannak a bűnnel való fertőzöttség tekintetében. Látszik, hogy Pest belső kerületei a legveszélyesebbek, különösen az 5., a 6. és a 8. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszanak a turisták ellen elkövetett bűncselekmények, így a lakosság arányában regisztrált bűncselekményszám torzítja a tényleges helyzetet, hiszen az átlagon felüli turistaszám jóval több potenciális bűnesetet eredményez. Közben Pest külső (keleti, északkeleti és északi) kerületei voltak a legbiztonságosabbak, élen a 16., majd a 17. és a 4. kerülettel.

A legbiztonságosabb 50 ezer fő feletti települést címét Zalaegerszeg érdemelte ki, mögötte pedig Érd végzett: mindkettő esetében legalább 50%-kal alacsonyabb volt az 1000 lakosra jutó kiemelt bűnesetek száma annál, amit az országos átlag alapján a lakosságszám elvileg "indokolt" volna.

Mennyire voltak biztonságosak tavaly a 50 ezer fő feletti városok?

bunozes1.png

Az 50 ezer fő feletti lélekszámú városok közül 2018-ban - talán sokak meglepetésére - Győr volt a legveszélyesebb, legalábbis amennyiben az 1000 lakosra jutó kiemelt bűncselekményeket, vagy a trendtől való eltérést vesszük alapul.

Amennyiben eltekintünk a kis lélekszámú falvaktól, akkor kijelenthetjük, hogy az ország bűnnel leginkább fertőzött helyei a fővárosban találhatók.

(portfolio)


A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr7014785238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása