A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Zuglóban pár hetes kölyökkutyákról nem gondoskodott, és egy tejesládába zárta őket.
A BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitánysága állatkínzás megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a 44 éves T. Tamás ellen.
A rendőröket egy állampolgár értesítette 2017. június 2-án arról, hogy egy Budapest XIV. kerületi romos épületben kölyökkutyákat tartanak rossz körülmények között.
Amikor a járőrök kiérkeztek a címre, halk nyüszítést hallottak, ezért a bontásra ítélt ház oldalát tüzetesen átvizsgálták. Az egyenruhások megtalálták a három, pár hetes keverékkutyát, akiket valaki egy tejes ládába zárt víz és élelem nélkül.
Miután az állatokat a járőrök a házból kihozták és megfelelő ellátásban részesítették, a kutyákról kiderült, hogy életkoruk miatt önállóan enni még nem tudnak, folyamatos és körültekintő gondozással maradhatnak csak életben. Az állatok elhelyezéséről a rendőrök gondoskodtak.
A feltételezett elkövetőt még aznap délután a kapott személyleírás alapján a helyszíntől nem messze a rendőrök elfogták, majd előállították a kerületi Rendőrkapitányságra. T. Tamást a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték gyorsított eljárás keretein belül bíróság elé állítását.
Címlapfotó:police.hu
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu
Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!