Egy kocsi és egy busz ütközött Budapesten- tízen megsérültek
2017. július 20. írta: Cseri Pál

Egy kocsi és egy busz ütközött Budapesten- tízen megsérültek

busz_baeleset_dephositphotos.jpg

Összeütközött egy busz és egy kocsi Budapest XIV. kerületében csütörtök délután. A baleset a Mexikói és a Thököly út találkozásánál történt.

A balesetben az elsődleges információk szerint tízen sérültek meg, közülük nyolc embert vittek kórházba a mentők, a többieket a helyszínen látták el.Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője a 24.hu kérdésére elmondta: a fővárosi tűzoltókat riasztották a helyszínre, akik már áramtalanították a járműveket -írja a 24.hu.

A lap úgy tudja, az egyik érintett jármű egy BKK-busz. Információink szerint a helyszínre több kocsival érkeztek a mentők.

Az értesülést azóta megerősítette a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI-nek. Erős János azt mondta, hogy a 8E járaton közlekedő, a VT-Arriva által üzemeltetett Mercedes Benz Connecto csuklós busz előtt egy személyautó szabálytalanul megfordult, ezért összeütköztek.

A BKK Thököly úton közlekedő járatai késéssel közlekednek, de megállóhely nem marad ki.

A Thököly út érintett szakaszán a rendőrség irányítja a forgalmat, az egyik online, közösségi navigációs szolgáltatás térképe szerint a Hungária körúton és a Thököly úton is nagy torlódás alakult ki a környéken.

Időközben a rendőrség is közleményt adott ki, tájékoztatásuk szerint azok közül, akik kórházba kerültek, heten a buszon utaztak, egy ember pedig a kocsiban.

 

Címlapfotó: dephisotphotos.com

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr8612676945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása