Fantasztikus Radnótis siker a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián!
2017. augusztus 07. írta: BoldiG

Fantasztikus Radnótis siker a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián!

Több díjat, köztük egy aranyérmet hoztak el a magyar versenyzők a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról, Teheránból.

A július 28. és augusztus 4. között rendezett megmérettetésen Gáspár Attila, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója aranyérmet kapott. Teljesítménye azért is kiemelkedő, mert ő aranyérmet szerzett az idei és a tavalyi Nemzetközi Matematikai Diákolimpián is. Ez az első alkalom, hogy egy versenyző a matematikai és az informatikai olimpián is aranyérmet szerez - jegyezték meg.

Mernyei Péter, a fővárosi Radnóti Miklós Gimnázium diákja sorrendben harmadik ezüstérmét vehette át, míg a szintén budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban tanuló Janzer Orsolya Lili bronzérmes lett, a Veres Péter Gimnázium diákja, Radnai László pedig dicséretet kapott a versenyen.

Kiemelték: bár a jelenlegi kerettanterv még az alapokat sem nagyon biztosítja ahhoz, hogy a tanulók ilyen versenyen részt vegyenek, az NJSZT tehetséggondozási rendszere lehetőséget ad a sikeres szerepléshez.

A társaság által néhány éve indított Neumann János Tehetséggondozó Program keretében regionális szinten a tervek szerint idén is négyszáz, országos szinten pedig hatvan diák készülhet fel a versenyekre, havi egy-egy foglalkozással. Ehhez a programhoz az NJSZT előállította a tananyagot, amelyet ingyen ad segédkönyv formájában a résztvevő tanulóknak. A tehetséggondozás fontos színtere a társaság által szervezett Nemes Tihamér országos informatikai tanulmányi verseny is - írták.

(MTI)

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/12725902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása