MA ESTIG! Még beleszólhat, milyen legyen a közlekedés az M3 pótlásakor! Szavazzon!
2017. szeptember 17. írta: BoldiG

MA ESTIG! Még beleszólhat, milyen legyen a közlekedés az M3 pótlásakor! Szavazzon!

Társadalmi egyeztetés az M3-as metró rekonstrukciója kapcsán, az Újpest-Központ–Lehel tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendről. A Főváros egyik legjelentősebb közlekedési beruházása a napi mintegy 500 ezer utast szállító M3-as metróvonal rekonstrukciója lesz. A munkálatok…

Csábító bemutató a Mogyoródi Úti Sportpálya fejlesztéséről a zuglóiaknak
2017. szeptember 16. írta: BoldiG

Csábító bemutató a Mogyoródi Úti Sportpálya fejlesztéséről a zuglóiaknak

Integrált játszótér, futó- és futballpálya is lesz a Mogyoródi Úti Sportpályán – ez derült ki a napokban megrendezett tervbemutatón. A Mogyoródi Úti Sportpályán tartott fórumon a fejlesztésekről Barta Ferenc tájékoztatta az érdeklődőket. Zugló főépítésze elmondta: az önkormányzat már korábban is…

Vigyázz, kész, rajt! Itt a konvektorcsere pályázat, gyorsan mert kevés a keret!
2017. szeptember 16. írta: BoldiG

Vigyázz, kész, rajt! Itt a konvektorcsere pályázat, gyorsan mert kevés a keret!

1,5 milliárd forint összegű támogatási keret áll rendelkezésre az Otthon Melege Program keretében gázkonvektorok cseréjére, mely szeptember 21-én indul. A hazai lakóingatlanokban közel 3 millió korszerűtlen gázkonvektor működik, most 80 százalékos támogatási intenzitás mellett maximum 500 ezer…

Itt a jövő, ne lepődjön meg, ha nem lát sofőrt a kamionban. Ma önvezető kamionok közlekedtek az M1 autópályán.
2017. szeptember 15. írta: BoldiG

Itt a jövő, ne lepődjön meg, ha nem lát sofőrt a kamionban. Ma önvezető kamionok közlekedtek az M1 autópályán.

Ötven kilométert tettek meg az önvezető kamionok, természetesen nem a legnagyobb forgalomban. Biztonsági okokból a vezetőfülkékben ugyan ült sofőr, de a háromtagú konvoj két hátsó kamionja vezeték nélküli kapcsolat segítségével követte az első tagot. Ötven kilométert tettek meg így az M1-esen…

Naná, hogy a választás évében jön az új adócsökkentés, hát mikor máskor?
2017. szeptember 15. írta: Cseri Pál

Naná, hogy a választás évében jön az új adócsökkentés, hát mikor máskor?

A levegőben lóg a tervezettnél nagyobb járulékcsökkentés jövőre, mivel valószínűleg a kormány nem aggódik a költségvetési folyamatok miatt. A munkáltatók nyertesei lehetnek a lépésnek, több ezer forint üti a markukat. Az új pálya Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a kormány 2018-ban az eredetileg…

süti beállítások módosítása