Csábító bemutató a Mogyoródi Úti Sportpálya fejlesztéséről a zuglóiaknak
2017. szeptember 16. írta: BoldiG

Csábító bemutató a Mogyoródi Úti Sportpálya fejlesztéséről a zuglóiaknak

mogyorosipark.jpg

Integrált játszótér, futó- és futballpálya is lesz a Mogyoródi Úti Sportpályán – ez derült ki a napokban megrendezett tervbemutatón.

A Mogyoródi Úti Sportpályán tartott fórumon a fejlesztésekről Barta Ferenc tájékoztatta az érdeklődőket. Zugló főépítésze elmondta: az önkormányzat már korábban is indult a főváros által meghirdetett, közösségi célú beruházások támogatására kiírt TÉR-KÖZ pályázaton. Az akkor elnyert összegből többek között mászófal, kosárlabda pálya, szenior fitneszpálya, valamint kisgyermek- és szenior játszótér épült.

A kerület most ismét sikeresen pályázott, és újabb 100 millió forintot nyert, ami lehetővé teszi, hogy megkezdődjön a sportpálya fejlesztésének második üteme. A tervek elkészítése előtt kikérték a pályahasználók véleményét is. Ennek alapján egy fogyatékkal élők által is használható integrált játszótér, futó- és futballpálya épül majd. Az utóbbit a vízmentesítés érdekében alagcsövezéssel is ellátják – tette hozzá Barta Ferenc.

A főépítész tájékoztatójából az is kiderült, hogy az önkormányzat a pályázati forráson túl saját pénzből is fejleszti a sportlétesítményt. A tervek szerint egyebek mellett tűzrakó helyeket létesítenek, asztalokkal és padokkal felszerelt piknikező, pihenő terület is lesz. A munkálatok jövő tavasszal indulnak, és két évig tartanak.

Megyeri Szabolcs, Zugló főkertésze a sportpályát körülfogó nyárfasor megfiatalításáról, valamint a létesítmény területére ültetendő növényekről tájékoztatta a fórum résztvevőit. A főkertész hangsúlyozta: a növényzet telepítése csak az építési munkák befejezése után, 2019-ben kezdődhet. A dísznövényeket főként olyan helyekre kerülnek majd, ahol nem lesznek sporteszközök.

A rendezvényen megjelentek a sportpályával kapcsolatban több észrevételt is megfogalmaztak. Volt aki rövidnek ítélte a készülő futópályát, és azt is kifogásolta, hogy az igényfelmérő kérdőív nem jutott el hozzá. Mások a BMX-pályáról érkező zajra, illetve a parkolóból felszálló porra panaszkodtak.

A Mogyoródi Úti Sporttelep Komplex Fejlesztése című prezentáció ide kattintva tekinthető meg.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr1612869474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása