Ma is Nemzeti Vágta, 10 éves a versengés a Hősök terén
2017. szeptember 17. írta: BoldiG

Ma is Nemzeti Vágta, 10 éves a versengés a Hősök terén

nemzeti-vagta-2015-jegy-hu.jpg

Hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versengő 72 település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével szombaton megkezdődött a 10. Nemzeti Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán.

A vágta immáron nemcsak egy versenysorozat, hanem a Kárpát-medence legnagyobb lovas eseménye.

"Tíz éve a vágta alapítói mertek nagyot álmodni, a lovaglás, a lovak és a hagyományőrzés szeretetét akarták megosztani mindenkivel" - emlékezett beszédében Székely Tibor, a vágta főkapitánya.

Az ünnepi beszédek után Vargha Tamás és Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovas Szövetség elnöke az emlékezés koszorúit helyezte el a Magyar Hősök Emlékművénél. Majd 100 hagyományőrző huszár által végrehajtott karusszel formáció bemutatóját követően bevonultak a résztvevő 72 település versenyzői és megtették ünnepélyes fogadalmukat.

A megnyitón felvonultak az ország különböző tájairól és határon túlról érkezett hagyományőrző csoportok, a Kassai Lajos Lovasíjász Iskola tagjai és a Győri Ördöglovasok is, akik a kétnapos vágta során külön bemutatón is szórakoztatják a közönséget.

A délután első versenyprogramja a kishuszár vágta előfutamai, majd elkezdődnek a települések előfutamai is. Kora estig a versenypálya közönsége megtekintheti a fogatvágta előfutamait is. A futamok szünetében szüreti felvonulás és a vágta tánccsoportjának előadása lesz látható. Este lovas táncosok közreműködésével fellép az Ország Táncháza, majd a versenypályán különleges hortobágyi méneshajtás és tüzes vágta lesz.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy utat idén is lezárták a forgalom elől, hogy helyet adhasson az egyes településeket bemutató vásári forgatagnak, a Vágta Korzónak. A Városligetben a Napozóréten felállított történelmi huszártábor katonái azt mutatják be, miként éltek az egykori vitézek.

A mai nap programját ITT megtalálja

(MTI)  

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr7412870580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása