Már gyerekkoromban is az volt, hogy Húsvétkor kiiktatta a hétköznapi ember az ünnepből Jézust.
Ez látszólag ellentmondás, de sajnos ez van, ha megkérdezed, mit ünneplünk ilyenkor, hogy mi a lényege, a többségnek fogalma sincs, akad olyan, aki meg kinyögi, hogy húsvéti nyulat.
A Húsvétba hozzuk vissza, akár a tojásba, a lényeget, a metafizikát, az archaikus töltést. A keresztény hagyományt. Persze ez nem mindenkire igaz, de a többségre igen. Azt mindenki tudja,hogy ilyenkor puffadásig kell zabálni magad, sonkával, főtt tojással, szét kell innod az agyad a rokonoknál, nagyjából ennyi. Ez lenne a hagyomány tisztelete, Jézus feltámadásának ünnepe. Jézus pedig kiütve sír a sarokban.
Már régen is az volt, hogy néztem ki az utcára az ablakunkból, jöttek a lila öltönyös apukák, a kardigános bilifrizurás fiukkal, mentek locsolkodni: a gyerek, mivel pénzt kapott, el akart jutni minél több helyre, az apuka, mert ki volt a töke az egésszel, a rokonok sirámaival, a látszatjópofival, és a többivel egyre több pálinkát és sört fogadott el egyre több helyen. A végén már az utált szomszédhoz is bementek. Akkor már félre csúszott az apukán a nyakkendő, bénán táncolt a járda vagy az út közepén, a fiának meg égett az arca miatta. Ennyit az archaikus tiszteletről. Bumm, az apuka neki a kerítésnek. Hány gyereket láttam a házunk ablakából hazarángatni az apját délután? Nagyon sokat.
De Hústvékor be is zárkózik a lényeget nem ismerő ember: csak ne jöjjön senki, roló lehúzva, az ajtón legalább 10 biztonsági zár, csengő kikötve. Vagy a mostani divat: elmegy a család wellneselni, minél messzebbre. Amikor nyitottnak kellene lenni, szerintem.
Amikor együtt kellene akár ismeretlenekkel ünnepelni Jézust, még akkor is, ha nem vagyunk vallásosak, nem olvassuk a Bibliát, nem járunk templomba. De érezni kellene, hogy ez valami nagyon fontos. És nem csak a sonka, meg a torma, meg a csokinyúl, meg a vidékről hozott pálinka. Ámen.
címlap: stockfresh.com
Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu
Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!