Leszámolás a BKV-nál? Viperával és késsel estek egymásnak a buszsofőrök
2018. május 08. írta: Cseri Pali

Leszámolás a BKV-nál? Viperával és késsel estek egymásnak a buszsofőrök

bkv-buszsoforok-vipera-rugos-kes-ferfiakboltja-hu.png

Nem tudni milyen okból, de egymásnak támadt két busz sofőr az Erzsébet királyné útján.

Viperával és késsel esett egymásnak két buszsofőr, a BKV azonnal kirúgta őket.

A szakszervezet szerint maradt még kérdés.

Parázs vita alakult ki a hétvégén a BKV két buszvezetője között, és az összeszólalkozásból könnyen súlyos sérülés is lehetett volna, mivel mindketten veszélyes eszközökkel próbálták álláspontjukat nyomatékosítani.

A BKV azonban, hiába küzd súlyos járművezető-hiánnyal, az ilyesmit nem tolerálja: hétfőn mindkét sofőrjét kirúgta.

A hivatkozott lap kérdésére a rendőrség megerősítette a történteket, és azt is közölték, hogy bár személyi sérülés nem történt, „felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat nyomozást”, a két férfit pedig gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben. Őrizetbe nem vették őket – tették még hozzá.

Keresték a BKV-t is, ahol azután érdeklődtek, indult-e belső vizsgálat vagy fegyelmi eljárás a két járművezetővel szemben. Ez ugyan a válaszból nem derült ki, de ha indult, akkor gyorsan a végére érhettek, mert a közlekedési cég közölte: „A két érintett munkavállaló az eset óta nem dolgozott, munkaviszonyuk társaságunknál a mai nappal megszűnt”. Jelezték továbbá, hogy

“a volt munkavállalók viselkedése összeegyeztethetetlen volt Társaságunk belső szabályzatával, valamint a közösségi közlekedés kultúrájával, így felelős vállalatként a BKV Zrt. kezdeményezte a munkaviszony megszüntetését.”

zoom.hu

(a kép illusztráció)

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr7513899512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása