Most is tanszergyűjtési akció az Adományboltban, ha tud, segítsen!
2017. augusztus 27. írta: BoldiG

Most is tanszergyűjtési akció az Adományboltban, ha tud, segítsen!

tanszer-zuglo-hu.jpg

Nagyon fontos, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő családok gyermekei is megfelelő mennyiségű és minőségű tanszerrel kezdhessék meg a tanévet.

Az elmúlt években tapasztalt szolidaritás remélhetőleg az idén is megismétlődik, amely szép példája, hogy számos szülő a gyermekei tanszercsomagján felül még egy készletet vásárolt a nehéz helyzetben lévő családok megsegítésére.

Bohácsné Vilimek Ágnes, a Magyar Vöröskereszt Budapesti Fővárosi Szervezet XIV. kerületi szervezője szerint: tavaly az adományokból 30 családot támogattak, idén pedig már legalább 50 gyereknek szeretnének tanszercsomagot adni.

Egyre többen tudnak a gyűjtési akcióról, már vannak olyanok, akik ajándékcsomagjukkal keresték fel az adományboltot.

A felajánlásokat a Magyar Vöröskereszt Bosnyák utca 3. szám alatti adományboltjában, szerdától péntekig, 10 és 18 óra között lehet átadni.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr1512782896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása