Fantasztikus zuglói sikerek a kairói öttusa-világbajnokságon
2017. augusztus 28. írta: BoldiG

Fantasztikus zuglói sikerek a kairói öttusa-világbajnokságon

foldhazizsofia-pentathlon-hu.jpg

Földházi Zsófia mellett a szintén KSI-s Kasza Róbert is ezüstérmet szerzett egyéniben a kairói öttusa világbajnokságon.

Kasza Róbert végig egyenletesen jól versenyezett, a koreai Jung Dzsin Hva mögött végül a második helyen végzett. Kasza a nyári Európa-bajnokságon is ezüstérmes volt, és ez a két világversenyen szerzett egyéni második hely pályafutása eddigi csúcsát jelentette.

Mivel a többi magyar versenyző közül csak Marosi Ádám jutott még döntőbe, aki végül a 12. lett, a magyar csapat a negyedik helyen végzett.

A nőknél Földházi Zsófia kirobbanó formában versenyezve az orosz Gulnaz Gubajdullina mögött szintén második lett. A zuglói sportoló hosszú sérülést követően új edzői stábbal készült fel a világbajnokságra. Földházi Zsófia a 2013-as Európa-bajnokságot követően állhatott ismét fel egy világverseny egyéni dobogójára.

A másik két magyar versenyző, Alekszejev Tamara és Kovács Sarolta is bejutott a női döntőbe, ráadásul mindketten az első tíz között végeztek, a női csapatversenyben így Magyarország aranyérmes lett.

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr4612785990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása