Ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar polgárra csaknem 50 ezer forint készpénz jut.
Augusztus végén a készpénzállomány 4 815 milliárd forintra rúgott, ez új rekordot jelent.
Bár az elektronikus megoldások egyre népszerűbbek, Magyarország továbbra is a készpénz rabja - derül ki a legfrissebb jegybanki adatokból.
Az új rekord, idén augusztus végén ugyanis a forgalomban lévő készpénzállomány 4 815 000 000 000, azaz 4 815 milliárd forintot tett ki. Ez minden idők legmagasabb értéke - legalábbis 1998 januárja óta mindenképpen, azóta állnak rendelkezésre erről idősoros statisztikák.
Összehasonlításképpen: 1998 augusztusában 704 milliárd forintot tett ki a készpénzállomány, majd fokozatosan hízott. Négy évvel később 1258 milliárdnál jártunk, 2007 augusztusában pedig először lépett 2000 milliárd fölé. Azóta pedig a két és félszeresére nőtt.
Magyarország készpénzmániája már a kormánynak sem tetszik. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tavaly például azt mondta, hogy a készpénz népszerűségében szerepet játszik a tranzakciós illeték, a bankkártya-elfogadóhelyek alacsony száma, fenntartásuk költsége, valamint az is, hogy a bankkártyával ingyenesen felvehető készpénz mennyisége és az ingyenes felvételi alkalmak száma korlátozott.
Azokban az országokban, ahol magas a készpénzállomány, ott általában a feketegazdaság aránya is magasabb.
(napi)
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu
Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!