A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vagyongazdálkodása nem felelt meg az előírásoknak, mivel nem biztosította az elszámoltathatóságot.
Fizetőképessége az ellenőrzött időszakban folyamatosan romlott. A bevételek és ráfordítások elszámolása, valamint a végzett szolgáltatások díjainak meghatározása szintén nem volt megfelelő - foglalta össze az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék kiemelt célja, hogy a közpénzeket az államháztartáson kívül működő szervezetek is átlátható, rendezett módon használják fel.
Az ÁSZ ütemezetten ellenőrzi az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdálkodó szervezeteket, melynek keretében a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. ellenőrzésére is sor került.
A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatának kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társasága. Jogelődje 1996-os átalakulásával létrejött a Zuglói Vagyonkezelő Rt., amely 2012-ben „Zuglói Vagyonkezelő Zrt.” néven, majd 2013-tól a jelenlegi nevén látta el feladatait.
A társaság jegyzett tőkéje 2012. március 26-ig 660,8 millió Ft volt, ezt követően 860,8 millió Ft-ra emelkedett, majd 2013. január 8-tól ismét 660,8 millió Ft-ra csökkent. 2012 és 2015 között a társaság kizárólagos tulajdonában állt a Zuglói Társasház-kezelő és Közterület-fenntartó Kft. és a Zuglói Médiaszolgáltató Kft., valamint 2012. március 26. és 2013. január 8. között az Eszközkezelő Kft.
A társaság fő tevékenysége az ingatlankezelés, ami kiterjedt az önkormányzat tulajdonában álló lakások, nem lakáscélú helyiségek kezelésére, üzemeltetésére, a közparkok, játszószerek, egyéb zöldfelületek és utcai fasorok karbantartására, ápolására, a teljes közterületi faállomány növényi és állati károsítók elleni védelmére, valamint a hétvégi önkormányzati termelői piac működésével, és egyéb városüzemeltetéssel kapcsolatos feladatokra.
A társaság saját tulajdonú ingatlanai vonatkozásában bérbeadási tevékenységet végzett. Alkalmazotti létszáma 2013-2014-ben 108-ról 196 főre nőtt, majd 2015-ben 163 főre csökkent.
Az értékesítés nettó árbevétele 2012 és 2015 között 2%-kal, 27,1 millió Ft-tal, a saját tőke a 2012. december 31-ei 980,5 millió Ft-ról 23%-kal 755,9 millió Ft-ra csökkent. A mérlegfőösszeg az ellenőrzött időszakban 11,5%-kal emelkedett.
A XIV. kerületi önkormányzat és a társaság között megkötött megbízási és közszolgáltatási szerződések támogatták a feladatellátást, a tulajdonos önkormányzat biztosította a feladatellátás feltételeit, és a beszámoltatásra monitoring rendszert vezetett be.
Rendeletalkotási kötelezettségét teljesítette, a társaság beszámolóit, üzleti terveit jóváhagyta. Belső ellenőrzése hozzájárult a feladatellátás szabályszerű teljesítéséhez. A társaság rendelkezett az előírt szabályzatokkal, azonban a számviteli politika tartalma nem felelt meg maradéktalanul a jogszabályi előírásoknak. A szabályzataiban nem rögzítette a bevételek és a ráfordítások tevékenységek szerinti elkülönített nyilvántartását.
Vagyongazdálkodása az ellenőrzött időszakban nem volt szabályszerű, mivel a társaság éves beszámolóinak mérlegadatait 2012-ben és 2014-ben nem támasztották alá teljes körűen leltárral, és nem végeztek mennyiségi leltárfelvételt sem. Fizetőképessége az ellenőrzött időszakban folyamatosan romlott.
A társaság az éves beszámolóit határidőre elkészítette, azonban a beszámolók tartalma nem felelt meg maradéktalanul az előírásoknak, mivel az előírt egyéb beszámolási, adatszolgáltatási kötelezettségeit hiányosan teljesítette. A beszámolóval és a leltárral kapcsolatos szabálytalanságokat a könyvvizsgáló nem kifogásolta.
A közérdekű adatok nyilvánosságra hozatala és az adatok védelme nem volt megfelelő, mivel a jogszabályi előírások ellenére nem készített adatvédelmi szabályzatot, és a közzétételi kötelezettségének sem tett eleget teljes körűen. A bevételek és a ráfordítások, valamint az értékcsökkenés elszámolása nem volt megfelelő, a személyi jellegű ráfordításokat összességében szabályszerűen számolták el. Önköltségszámítási szabályzatot ugyan készítettek, azonban önköltségszámítást nem végeztek.
A lakások bérleti díjainak meghatározása nem volt összhangban az előírásokkal.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu
Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!