Zuglói Füredi út kifosztott, összefújt, na és teleszemetelt teherautója
2017. december 08. írta: Cseri Pali

Zuglói Füredi út kifosztott, összefújt, na és teleszemetelt teherautója

zugloi-furedi-ut-3.jpg

A zuglói Füredi út a szemetelők célpontjává vált Budapest XIV. kerületében. Most egy ott parkoló teherautó lett a martalékuk.

A teherszállító járművet egész egyszerűen kifosztották, kibelezték, összefújták , na és természetesen teleszemetelték.

A helyszín nem ismeretlen számunkra. Folyamatosan kapjuk ebből az utcából a bejelentéseket, ahol még egy FKF Hulladékudvar is megtalálható. Emiatt is fölöttébb különös, hogy ez az utca miért számít primer szemetelési célpontnak. A korábbi bejelentések ide kattintva elérhetők. Továbbá a kerületben kimagasló az autóroncsok száma.

A bejelentés szövege

“Tisztelt Hulladékvadászok! Ez a teherautó körülbelül 3 hete áll magára hagyva Füredi út végén. Azóta elképesztő amit műveltek vele. Tulajdonképpen teljesen leamortizálták és szemétlerakó vált belőle. Ilyet még nem láttam: minden elképzelhető rossz megvalósult vele, éppen csak nem gyújtották fel.

Egészen biztosan már volt aki a vezetőülésben töltötte az éjszakáját. A hulladék legkülönbözőbb formája fellelhető itt. Hab a tortán a graffitis suhancok “munkája”, amivel végérvényesen halálra ítélték a járművet. Forgalmas útszakaszról beszélünk, közelben benzinkút és ipari park.

Korábban már bejelentettem Önöknél az oldalon (konténer mellett gyűlő szeméthegyet), hogy volt már ugyanitt egy elhagyott konténer szemétlerakás is. Valami biztosan nem stimmel ezzel a környékkel ha ez már nem az első ilyen helyzet. Szerintem ez még annál is rosszabb. Kérem szíves intézkedésüket!”

(hulladékvadász)

Címlapfotó: hulladekvadsz.hu

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljzugloban.blog.hu/api/trackback/id/tr8113456915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása