Több javaslatot is tesz a kormányzatnak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), hogy minél több nyugdíjas állhasson újra munkába: az adószabályok és a nyugdíj melletti munkára vonatkozó előírásokat is módosítanák - számolt be Dávid Ferenc a szövetség elnöke.
Dávid Ferenc elmondta, a nyugdíjasokat a szolgálati, illetve a közalkalmazotti törvény jelenleg válaszút elé állítja: ha nyugdíjba vonulnak, akkor nem vehetnek fel jövedelmet, ha pedig dolgoznak, akkor elveszítik addigi juttatásukat. Ezt az ellentmondást fel kellene oldani, és az is fontos lenne, hogy a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása esetén az egészségügyi és oktatási közintézmények visszaigényelhessék az áfát - nyilatkozta a rádiónak.
Ezek a változtatások szükségesek, különben nem éri majd meg ismét igénybe venni a nyugdíjas-szövetkezetekbe szerveződött idősebb kollégák munkaerejét.
A VOSZ főtitkára arról is beszélt, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatásának könnyítésével korántsem csak a közszféra, hanem a versenyágazatok munkaerőgondjait is enyhíteni igyekeznek.
Dávid Ferenc elmondta, ma már több mint száz nyugdíjas-szövetkezet működik, és 25 ezer olyan nyugdíjast sikerült toborozni, akiket majd munkára lehet kiközvetíteni.
Fotó: nlcafe.hu
Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu
Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!