A szakszervezeteknek a munkaerőhiány és a munkanélküliség egyszerre megjelenő abszurd együttállásáig nagyon nehéz dolguk volt. A dolgozók nem bíztak bennük, nem vették komolyan őket, hiszen nem érezték vagy nem látták, hogy érdemi dolgokat tudtak volna kiharcolni a munkavállalók érdekében.

Hozzájárult ehhez természetesen az átkosból örökölt szakszervezeti mentalitás is, hiszen erősen átpolitizáltak voltak ezek a szervezetek, ráadásul egészen az utóbbi időkig meglehetősen rossz és visszatetsző kompromisszumokat kötöttek politikai pártokkal, amelyek nem ösztönözték a vezetőiket a munkavállalók valós érdekképviseletére. Inkább a saját pecsenyéjük sütögetése volt a jellemző.

A mostani időszakban azonban, köszönhetően néhány szakszervezet tevékenységének, mintha jelentősen javulna a megítélésük.

Ez ott érhető tetten, hogy a munkáltatók is komolyabban veszik őket, bár korántsem annyira, mint az a 21. században hasznos és elfogadható lenne. A munkáltatót  anyacégének mentalitása és tulajdonosa határozza meg legfőképpen, ez különböző kultúrájú cégeknél más és más.

Jelentős akadályok lehetnek, hogy közel egyenrangú vitapartnereknek tartsák a különböző szakszervezeteket. A legfontosabb a törvényi helyzet, amelyre jellemző, hogy szándékosan meggyengítették a szakszervezeti jogokat.

A tisztségviselők védelme például nagyon gyerekcipőben jár nálunk, szerencsés lenne, hogy közfeladatot ellátó státuszt kapjanak, hiszen a szakszervezet munkájának az ember védelme, a legfontosabb feladata.

Előfordul, hogy szakszervezetis tisztségviselőt megfenyegetik a középvezetők, nem csak az ő, hanem  a családja egzisztenciáját is igyekeznek ellehetetleníteni, ha a tisztségnek megfelelően jár el. Ilyet mindenki láthatott már, aki egy munkahelyen viszonylag hosszabb időt töltött el.

Sokáig azt a kérdést tették fel a dolgozók, hogy a befizetett tagdíjért cserébe mit kapnak majd, mivel nem látták a valódi érdekképviseletet. A kérdés kapcsán jónéhány szakszervezet változtatott a kommunikációján, mondván ez nem egy bolt!

Akkor, mi az amit a tagok cserébe kapnak: legfontosabb a szakmai háttér, probléma esetén a falig elmennek a tagokért a tárgyalásokon és azon túl is.

A szakszervezet nem más, mint egy társadalmi intézmény, a másik oldal képviselőinek  foglalkozniuk kell a tőlük jövő felvetésekkel, munkahelyen belül és kívül egyaránt.
Sokszor nem értik a cégek sem, hogy nekik miért jó, ha van szakszervezet, amire például egy pécsi eset könnyen rávilágít:

Kialakult egy sztrájk helyzet és  a vezető nem értette, hogyan fordulhatott elő náluk ilyesmi. Elmagyarázták neki, örüljön a cég, hogy az emberek sztrájkolnak, mert azt jelenti, a munkatársak ott akarnak maradni, csak bizonyos dolgokkal nincsenek megelégedve. Ebben a munkaerőhiányos, magas fluktuációval megáldott világában minden sztrájkolónak kezet kellene csókolni:  sztrájkoló az adott cégnél akar jobb körülményeket, nem akar átmenni más céghez vagy városba.

A jó érdekképviseletet sokan a sztrájkokkal azonosítják, ezért fontos kérdés, hogyan viszonyulnak az emberek a munkabeszüntetés kérdéséhez.

A tapasztalatok azt mutatják, bátrabbak lettek, sokszor túl is lendültek a sikeres sztrájkokon, időnként a vezetőknek kell azt mondani, hogy lassítsanak. Nem az a helye megoldás, hogy ha baj van, gyorsan megalakítjuk a szakszervezetet és jövő héten már sztrájk. Az a cél ugyanis, hogy partnerré váljanak a munkáltatónál, ennek megvan a maga útja, megvannak a lépései.
Azt sem felejthetjük el, hogy sztrájkolni jelen pillanatban csak szakszervezeten keresztül lehet.
A jelenleg hatályos Munka Törvénykönyve szerint könnyű belefutni egy jogellenes sztrájkba,ez gyorsan kiterjeszthető a dolgozókra is, és akkor nagy baj lehet.
Nézzünk egy példát, amikor fontos a hozzáértés, amelyre példa egy, a Mercedes kecskeméti üzemében lezajlott sztrájk, ahol a munkáltató büszkén mondta, hogy mindössze 60 ember sztrájkolt.
Ez a következőképpen zajlott:

miközben valóban 60-an voltak azon a területen, ahol meghirdették, ott mindenki sztrájkolt, de csak arra a területre hirdették meg, hiszen arra az időszakra aki sztrájkol, nem kap fizetést, de a többieknek a cég fizette  munkabérét, csupán a 60 ember bére ment a szakszervezeti közös kasszából. Ők azonban olyan területet fogtak le, hogy se előtte, se utána nem tudtak termelni, ezzel sokkal okosabban elérték céljukat.
Ebből az a tanulság, hogy ezeket a technikákat is tanítani kell. De az emberek már nem úgy tekintenek erre, mint valami földönkívüli dologra, most már értik. Régebben vagy legyintettek a sztrájkra, vagy túllihegték.
Értik, hogy most már megvannak a technikát: legyen hatékony, jogszerű és támogassa az elérendő célt. Ebben rengeteg munkája van egy jól működő szakszervezetnek, rengeteg képzést tartanak, csak ilyen ügyekben.
Fontos, hogy  sztrájk esetén minden esetben van ott valaki, aki felügyeli, hogyan folyik le egy sztrájk menete.
Nagyon fontos lépés lenne, hogy a különböző szakszervezet egymás közötti viszonya lényegesen javuljon. Miután a cégek és jelen pillanatban az állam sem örül a munkavállalók szerveződésének, a legfontosabb lépés, hogy ne legyenek egymás konkurensei.
Például, ne legyen olyan, hogy ha valamelyik cégnél nem jól működik a szakszervezet, akkor bemegy helyette egy másik, mert ezzel gyengítik egymást. Igyekezzenek az ott dolgozók kijavítani a hibákat.

Van olyan cég, amely rájött, jobb ha saját maga is ösztönzi ilyenek létrejöttét, mert amit ő segít, azt könnyebben tudja befolyásolni.
Meg kellene állítani az elaprózódást. Ugyanis igazi szakmai munkát, kutatásokat nem tudnak folytatni a kis méretűek, még olyanok sem, mint az Audi Hungária Független szakszervezet, ezért kellene belátni, hogy az összefogás elkerülhetetlen.
Nagyon fontos, hogy meg kell értetni a munkavállalókkal, hogy a szakszervezet az egyetlen olyan érdekvédelmi lehetőség, ahol a közösségi jogaiddal élhetsz.

A szakszervezet minden lehetőséget meg tud adni: például szakmai segítséget, vagy olyat, hogy a tagok hozzák a többieket akik “körbeállják” a gyárat, ha szükség van rá. De kell hozzá a cselekvő ember, aki az adott esetben leteszi a szerszámot.

Az üzenetet, hogy nélküled, a fejed fölött, nem működik semmi.

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!