Benyújtották a vádiratot a tavaly novemberi zuglói kokainos gázoló ellen, aki gépkocsival elütött egy idős férfit, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
A vádirat szerint a 26 éves nő 2016. november 7-én a kora délutáni órákban, Budapest XIV. kerületében a Füredi úton kokain befolyása alatt vezette a gépkocsiját, amikor – féktávolságon kívül – a járdáról az úttestre lépett a 85 éves sértett.
A vád szerint objektív körülmény nem gátolta, hogy a vádlott észrevegye a járdáról az úttestre lépő gyalogost. A vádlott a gyalogost a kokain hatása miatt nem észlelte, ezáltal az időskorú, ebből fakadóan különös védelmet igénylő sértett áthaladására egyáltalán nem reagált, nem kezdett elhárításba, pedig a késedelem nélküli észlelés, és intenzív – de saját magát és másokat sem veszélyeztető – fékezés esetén a járművet a gyalogos előtt megállíthatta volna. A vádlott a sértettet fékezés nélkül, addigi változatlan sebességgel ütötte el.
A baleset után a vádlott segítségnyújtás, illetve a mentők és rendőrök értesítése nélkül elhagyta a helyszínt.
A baleset során elszenvedett sérülései miatt az időskorú férfi a helyszínen életét vesztette.
A kerületi ügyészség a fentiek miatt a nővel szemben halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot.
A fenti eseten túlmenően, a nő terhére a vád tárgyát képezi egy korábbi, 2016. áprilisi bódult állapotban – szintén kokaintól befolyásolt állapotban – elkövetett járművezetés vétsége is.
címlapfotó: nepszava.hu
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu
Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!