Magyar Vöröskereszt egyik legfontosabb alaptevékenysége a hazai vérellátáshoz szükséges véradók számának biztosítása. A tevékenység célja a hazai biztonságos betegellátás támogatása.
Ezen tevékenységük ellátásához elengedhetetlen a megfelelő eszközellátottság, az véradásszervezés népszerűsítése és társadalmasítása, szervezők és önkéntesek képzése és felkészítése. Ezen fontos célkitűzések teljesülésének elősegítésére a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének több tagozata és alapszervezete is újszerű, előremutató kezdeményezésekkel pályázott, illetve nyert támogatást a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatóság által kiírt Véradást Támogató Alaprész (VTA) pályázatán.
A Budapesti Ifjúság idén is megrendezte tavalyi nagy népszerűségnek örvendő flashmob játékát, a "Véres Játék II"-t.
Augusztus 11-én pénteken 17:30-kor nem is oly rejtélyes piros pólós fiatalok lepték el a Boráros tér melletti Nehru partot a IX. kerületben, s kezdtek bele már-már hagyományos programjukba.
4-6 fős csapatok szelték át a parkot keresztül-kasul, hogy meggyőzzék az elszórtan üldögélő képzett vöröskeresztes játékmestereket a véradás fontosságáról. Feladatuk azonban nem volt egyszerű, játékmestereink ugyanis mindaddig nem álltak kötélnek, amíg a náluk állomásozó csapat rá nem jött a "játszma szabályára", vagyis hogy milyen apró mániájuk van, milyen apró szabályosságok figyelhetőek meg kommunikációjukban, testbeszédükben. A szemfüles csapatok jutalmul egy pirosan világító karkötőt kaptak ajándékba fáradozásaikért, szimbolizálva ezzel is az egy ampullányi vért. A játék egészen addig tartott, míg a csapatok összes tagja nem szerzett magának legalább egy karkötőt az este további részére. Ahogy a csapatok pedig végeztek játékos feladatukkal - gyülekező, némi folyadékpótlás és játék után -, a Petőfi híd lábához álltak be legújabb piros pólóinkban egy közös "vércseppé".
Tartogatott az esemény néhány további újdonságot is. Lemosható vércsoport tetoválásokat osztottak a résztvevőknek, ami hihetetlen népszerűségnek örvendett a fiatalok körében. Továbbá készültünk egy #veradovagyok installációval is, ami képkeret és vércsepp volt egyben a még látványosabb instagram fotókért.
A flashmob-on összesen közel száz résztvevő fordult meg, és több tucatnyian kérdeztek rá önkénteseinknél, hogy pontosan miért is vagyunk itt, illetve hol lehet a legközelebb vért adni. A vadonatúj pólókban pedig a fiatalok lelkesebben támogatják a véradásszervezés munkáját mint valaha.
Idén augusztus 31-én a Vöröskereszt székházában tartott véradáson az alapszervezet tagjai önkéntesekkel kiegészülve általánosságban segítették a területi véradószervező munkáját. Minden sikeresen vért adó donor számára egy logózott bögrét ajándékoztak és azokat a véradókat - akik ehhez hozzájárulásukat adták -, lefotózták és hastag-elve feltöltötték a Budapest Fővárosi Szervezet közösségi oldalára, illetve ugyanerre felkérték a donorokat is.
A véradás alkalmával 92 fő jelent meg és 76 db logózott bögre talált gazdára. A területi véradószervező kolléganő tapasztalatai alapján ezen a helyszínen ez a donorszám kimagasló eredménynek számít.
Ezek az ötletekkel is reméljük minél több helyen találkozunk.
címlapfotó: 123rf.com
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu
Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!