A kötelező adategyeztetésben érintett mobiltelefonos SIM-kártyák harmadát inaktiválták a szolgáltatók, de a határidőből kicsúszóknak új szerződéskötést kínáltak a régi szám és egyenleg megtartása érdekében.
Az adategyeztetés az arra kötelezett, nagyjából négymillió SIM-kártya 68 százalékánál, vagyis több mint 2,7 millió esetben történt meg a június 30-i határidőre a szolgáltatóktól kapott adatszolgáltatás szerint, tehát az érintett kártyák 32 százaléka szűnt meg – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól (NMHH) kapott válaszból. „A megszűntek között azonban sok olyan is lehetett, amelyet már nem használtak” – hívta fel a Világgazdaság figyelmét a hatóság. A jogszabály szerint a továbbiakban évente, a szerződéskötéstől számított fordulónapokon kell egyeztetni az adatokat, vagyis mindenkinek más-más időpontban, attól függően, hogy mikor kötött szerződést. Ezért az NMHH már nem számít újabb tömeges adategyeztetésre a szolgáltatóknál-írja a vg.hu.
A Világgazdaság a részletekről is érdeklődött a szolgáltatóktól. Mint kiderült, a Magyar Telekomnál június 30-ig több millióan egyeztették feltöltős SIM-kártyájukat, de még így sokan kicsúsztak a határidőből. „Utóbbiak közül azok, akik mégis használnák régi hívószámukat, de már egy új szerződés keretében, szeptember 30-ig jelentkezhetnek, már mintegy százezren jelentkeztek is. Azok kártyáját, akik a szeptember 30-i határidőt sem tartják be, a távközlési cég végleg deaktiválja. A társaságnál azonban hangsúlyozták, hogy a kártyán maradt egyenleg még egy egész éven át visszaigényelhető.
A Telenor Magyarországnál több mint egymillió feltöltős SIM-kártya adatait egyeztették határidőre, vagyis az ügyfelek túlnyomó többsége végzett a feladattal. A lekapcsolt kártyáknak azonban csak kis százalékáért jelentkeztek az ügyfelek, ez egyébként egybeesett a Telenor várakozásaival. Új szerződéssel e társaságnál is visszakaphatják a határidőből kicsúszók a korábbi telefonszámukat és egyenlegüket. Az új szerződéseket augusztus 31-ig köthetik meg a Telenor üzleteiben vagy a cég online felületén.
Július 1-jétől a jogszabálynak megfelelően a Vodafone Magyarország is lekapcsolta az előző napig nem egyeztetett feltöltős SIM-kártyákat, ezután azonban e társaságnál még több ezren kívántak új szerződést kötni. „Az azóta eltelt időben ezen ügyfelek száma jelentősen csökkent” – közölték a Világgazdasággal a Vodafone sajtóosztályán. Az új, díjmentes szerződéskötésre ennek a késlekedő ügyfélkörnek is szeptember 30-ig van módja, ha a korábbi telefonszámát és egyenlegét használná tovább.
Címlapfotó: hwsw.hu
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu
Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!